VII. Az Új Élettan (folytatás)

Magas fehérje tartalmú ételek

Amikor a Természetgyógyászati mozgalmak és a húsnélküli diéták megjelentek a múlt században, az orvosi tudomány embere arra törekedett, hogy matematikai számításokkal bizonyítsa, hogy az átlagember számára a testi és szellemi hatékonyságot egy bizonyos mennyiségű fehérje napi szintű pótlása biztosítja. Más szóval divattá, mániává vált azt javasolni az embereknek, hogy olyat tegyenek, ami a Természet törvényeivel teljesen ellentétes , ha valaki gyengének, gyorsan fáradtnak, kimerültnek vagy bármi módon betegnek érezte magát. Az V. fejezetből már tudhatod a Vitalitás és Hatékonyság forrását, és már tudod, hogy mindenféle étel nélkül, különösen fehérje nélkül a beteg test erejét növelni lehet. A magas protein tartalmú ételek egy ideig, mint stimuláns működnek, mert amint lebomlanak, méreggé válnak az emberi testben. Köztudomású, hogy minden fajta állati eredetű anyag nagyon mérgezővé válik, amint a levegővel oxidációba lép, különösen magasabb hőmérsékleten, ami az emberi testben is létezik. A tanult emberek addig jutottak, hogy bebizonyították, hogy az ember biológiailag a húsevő állatok osztályába tartozik, bár az ember származástörténetének elméletei azt bizonyítják, hogy az ember a majomfélék családjába tartozik, akik kifejezetten csak gyümölcsöt esznek. Láthatod, hogy a "Tudomány" mennyire nevetségesen ellentmondó. Az alapvető tény és igazság arról, hogy a felnőtt embernek miért nem kell annyi fehérje mint amit a régi élettan javasol, az anyatej összetételében is látható, ami nem tartalmaz több fehérjét, mint 2,5-3%, és a természet ebből építi fel egy új test alapjait. A hibás gondolkodás tovább megy annál a törekvésnél, hogy pótolják azt, ami nem semmisült meg, nem használódott el, nem lett "elfogyasztva" - ahogyan az előző fejezetekben láthattuk az orvosi anyagcsere hibáinak ismertetése során. A régi élettannak alapvetően rossz elképzelése van az anyag átalakításáról, mert ezek a "szakértők" az alapítói egy olyan tudománynak, melyből teljesen hiányzik a kémiai, különösen a szerves kémia ismerete. Az élet az anyag átalakításán alapul, kémiai élettani átalakítás értelmében, de soha sem azon az abszurd ötleten alapulva, hogy fehérjét kell enned a fehérje építéséhez, hogy fehérje alapú izmokat vagy szöveteket növessz. Tehát semmiképpen nem szükséges például a tehénnek tejet innia, hogy tejet állítson elő! Az élettan kémiájának elismert szakértője, Dr. von Bunge, a svájci Baseli egyetem Élettani kémia professzora, akinek a könyvei nem helyeslik az átlagos, hagyományos orvosi tanításokat, azt állítja, hogy az élet, a vitalitás az alapanyagok (ételek) átalakításán alapul, ami által a szervezet erőt, hőt, elektromosságot szabadít fel, ami hatékonyságként jelenik meg a testben. A vérképzésről szóló fejezetben meg fogják tanulni, hogy az emberi szervezetben bizonyos anyagok változása megtörténik, és hogyan készül a fehérje más étel anyagok átalakításából. Az anyagok ezen átalakítása nem a régi sejtek újra cseréjével következik be, az ásványi anyagok az építőanyagai az emberi és növényi életnek, valamint a sejtek cseréje sokkal kisebb mértékű, mint amit most tanítanak. Azt az okot, hogy az "egyoldalú" húsevő általánosságban némileg tovább élhet, mint a vegetáriánus "keményítő-evő", könnyű lesz megérteni miután megtanulták az 5. fejezetet. Az első kevesebb szilárd akadályt képez az étkezésével a kisebb mennyiségű hús ételeivel, mint a keményítő "túl-evő" második, de a későbbi betegségei veszélyesebbek, mert több mérget, gennyet és húgysavat halmoz fel. Ha ismered az igazságot az emberi táplálkozásról - ezt meg fogod később tanulni - mókás lesz felfedezni az élettani kutatók sötétben tapogatózását, ahogyan egy átlagos ember számára szükséges standard fehérjemennyiségeket akarnak meghatározni, amely mennyiség mellesleg lassan egyre kevesebb. Ők, és még a fejlett "diéta szakértők" is úgy becsülnek, hogy nem ismerik a nagy ismeretlent, azaz az emberi testben lévő hulladékot. Sok ezer évvel ezelőtt az ember egészségesebben élt a tápérték formulák nélkül, és nagyon kétlem, hogy akár egy is ezek közül az élettan kutatók közül javaslatokat tesz a szakácsának a tápértékekről.

Az egész elképzelés egy színjáték, úgynevezett tudománynak maszkírozva. Nagyon kevesen, mint például Chittenden professzor, azt találta kísérletezés által, hogy az energia és állóképesség növekedett a kevesebb étel, különösen kevesebb fehérje által. Professzor Hindede bebizonyította, hogy a fehérje szükségletet alig kell figyelembe venni, Fletcher pedig mindenkin túltett. Ő csak egy szendvicsen élt naponta, mellyel meggyógyította a "gyógyíthatatlan" betegségét, és ami által óriási állóképességre tett szert. Miután én is leküzdöttem minden félelmemet, hogy milyen fatális következményekkel kell szembe néznem, ha nem tartom be pontosan a "tudományos fehérje" szükségleteket, megtaláltam, tapasztaltam és bemutattam az eddig ismeretlent, a hihetetlen tényt, hogy a tiszta, nyálka és méreg mentes szervezetben azok az ételek, melyekben legkevesebb a fehérje - a gyümölcsök - fejlesztik a legtöbb energiát és kitartást. Ha a nitrogén, ami a fehérje alapvető része, fontos tényezője az emberi motor működtetésének, ha a vitalitás egyáltalán függ a nitrogéntól, akkor úgy tűnik nekem, hogy ezen ideális körülmények között a szervezet a nitrogént a levegőből nyeli el. Étel a Végtelenből! "P" (erő) mint a táplálkozás forrása! Micsoda óriási lehetőségek! Azt javaslom, olvasd el az 5. fejezetet újból, és felismered ezt a két tényt:

1. Az igazság az emberi táplálékról még mindig egy "hétpecsétes titok" a teljes emberiség számára, beleértve minden úgynevezett étrend és tudományos szakértőt is.

2. Azon hibás elmélet, miszerint az egészséghez szükségesek a magas fehérje tartalmú ételek, melyet az orvosi dogmák javasolnak és tanítanak az emberiségnek az következményeiben és hatásában az ellenkezőjét érte el, mint amit kellene, és az összes betegség fő és általános okává vált; ez a nyugati társadalom leépülésének legtragikusabb jelensége. Egyidejűleg megteremtette a falánkság legveszélyesebb, legpusztítóbb szokását; az emberiség nyakába varrta a legnagyobb őrültséget, azt a hiedelmet, hogy egy betegség meggyógyítása érdekében többet kell enni, különösen magas fehérje tartalmú ételeket. Túlmegy minden lehetőségen, hogy szavakban kifejezzük, mit jelent a magas fehérje tartalmú ételek hibája. Hadd emlékeztesselek az Orvostudomány szerint az Orvoslás atyjának tartott nagy dietetikus, Hippokratész szavaira: "Minél többet eteted a beteg embert, annál többet ártasz neki"; valamint: "Az ételetek lesz a gyógyszeretek, és a gyógyszeretek lesz az ételetek". Amikor hagyjuk, hogy a test eltömődjön nyálkával és más idegen akadályokkal, mint a kalcium, foszfátok és hasonló hulladék anyagok, akkor magas vérnyomást várhatunk, ami túlterheli a szívet, ahogyan ezen nehézségek ellenére megpróbálja megfelelően keringetni a véráramot.